Jó lesz-e, ha megmarad Győr belvárosában a korlátozott parkolás?

Pintér Bence 2020-11-30 19:03:28
A belváros minél autómentesebbé tétele jó irány, de közben lépni kell a belvárosi üzletek védelmében is: az autóforgalom csökkenésével több teret kell engedni a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Amennyiben válaszcikket írnál, írj levelet erre a címre!

Bár a fél novembert igénybe vette, úgy tűnik, lassan kialakul a parkolási rend Győr belvárosában, amivel a városvezetés gyakorlatilag megkerüli a kormányzati szándékot, és a korlátlan felszíni ingyenes parkolás helyett a nap nagyobb részében csak a helyi bérlettel rendelkezőknek engedi a parkolást. Ez már önmagában elég merész húzásnak tűnik Magyarország egyik legautósabb városában, még időlegesen is, még akkor is, ha nem számoljuk, hogy a fideszes polgármester épp a fideszes kormány intézkedését cselezi ki,

ami azonban még erősebb, az az, hogy a Dézsi polgármester bejelentette: lehetőség szerint a járvány után is megtartaná a most kialakított rendet.

Bár én az utóbbi hetekben nem jártam a belvárosban, így nem tudom, a gyakorlatban autósként mekkora bosszúságot okoz az intézkedés, egy dologban biztos vagyok: pont ilyen konfliktusokat kell felvállalni akkor, ha élhetőbb jövőt akarunk építeni. De pár kérdés nyitva maradt egyelőre.

Mi lesz a belvárosi üzletekkel?

Az új parkolási rend lényege, hogy hétköznap csak 10:00 és 16:30 között állhatnak meg olyan autósok a belváros majdnem teljes egészében, akiknek nincs bérletük, tehát akik nem helyiek. Ezen felül az ésszerűség jegyében iskolák, óvodák, bölcsődék környékén tíz percre meg lehet állni. Az intézkedés oka Dézsi Csaba András polgármester szerint nem csupán az, hogy most az ingyenes parkolás miatt nem tudnak parkolni a helyiek, hanem általában véve az, hogy a belváros levegőjét rontják a parkolás miatt ott köröző autók, ezért aztán a mostani szabályozás megtartásával rendezné ezt a problémát.

Az autók belváros peremére, illetve parkolóházakba terelése, egyáltalán: a belvárosi autós forgalom csökkentése a megfelelő módon nagyon környezetbarát, zöld, és progresszív irány, ráadásul politikailag egyébként talán nem is annyira rizikós, hiszen a belvárosi lakosok biztosan győri választók, a belvárosban parkolók jelentős része viszont jó eséllyel az agglomerációból érkezik.

Az elképzelés viszont felvet egy problémát: mi lesz így a belvárosi üzletekkel?

Hiszen ha nem vihetem be az autómat a belvárosba, de az Árkádnál továbbra is ingyen parkolhatok, akkor még többen fognak úgy dönteni, hogy akkor majd hazafelé mindent elintéznek a bevásárlóközpontban kényelmesen, egy helyen. Magyarán szólva az intézkedés első ránézésre tovább gyengíti a belvárost, és tovább erősíti a bevásárlóközpontot.

A parkolás korlátozása valójában lehetőség

És ez így is lesz, amennyiben Dézsi polgármester intézkedése ennyiben marad. Egyszerűen csak a parkolás korlátozásával szinte borítékolhatóan gyengülni fog a belváros. (És akkor még nem számoltunk a kulturális negyed Árkád melletti felépítésével és a színház esetleges lebontásával – ezek is mind hasonló irányban hatnak.) Ha azonban a város lehetőségként, egy intézkedéssorozat első lépéseként tekint erre a döntésre, akkor nagyon izgalmas dolgokat lehet kihozni a belváros autósforgalmának csökkentéséből. Ezt a témát érintettük már a dugók és a Jedlik utca kapcsán is, de

a parkolás átalakítása lehetőséget adna a gyalogos- és kerékpárosbarát belváros, a még inkább Sétáló Győr kialakításhoz, amivel a belváros újra felvirágozhatna: szó szerint és képletesen is.

Magyarán szólva: ha autóval nem lehet majd könnyen elérni a belvárost, akkor szükség lesz ezzel párhuzamosan a gyalogos zónák kiszélesítésére és a közösségi közlekedés fejlesztésére: avagy a buszjáratok izmosítására, a tervezett körvasút elkészítésére, valamint a védett kerékpárutak kialakítására.

Szerencsére a parkolás korlátozásával rengeteg helyet lehet felszabadítani a belvárosban, és máris kevésbé radikális ötletnek tűnik, hogy mondjuk váljon védett kerékpárúttal ellátott gyalogos zónává az Árpád és Bajcsy-Zsilinszky utcák Baross utcához közeli szakasza, vagy hogy a Pálffy és Schwarzenberg utcákból legyen gyalogos-kerékpáros sétány az Árkád felé.

Az irány tehát bár konfliktusokkal fog járni, de a jövő szempontjából nagyon jó, egy dolog azonban biztos: nem lesz szabad itt megállni.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.