Hende Csaba nagy beismerése: háromszor annyiba kerül az új Haladás Sportkomplexum üzemeltetése, mint amennyi a régié volt

Farkas Bazsi 2020-12-03 07:14:55
Régóta húzódó vitának vetett véget ezzel a parlamenti képviselő, aki egyébként saját magának mondott ellen, és nem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy az elmúlt két évben egy fillérjébe sem került a létesítmény üzemeltetése Szombathelynek.

Vélhetően nem fog többe kerülni a fenntartása, mint amennyibe került a régi objektumnak a fenntartása - ezt Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő mondta még 2017 novemberében a Haladás Sportkomplexum avatásakor. 

Hende ezzel azoknak az ellenzéki politikusoknak üzent, akik szerinte azon jajveszékeltek, hogy hogyan és miből tartják majd fenn a Haladás Sportkomplexumot. Azóta azon ment a vita, hogy akkor most drágább lett, vagy nem lett drágább a szombathelyi sportolóknak otthont adó pálya üzemeltetése.

Aztán ahogy beindult az épület üzemeltetése, máris az állam segítsége kellett, mivel az azt használó sportegyesületek nem tudták fizetni önerőből a bérleti díjat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kétszer 300 millió forintot utalt az elmúlt két évben a Haladás VSE-nek, hogy így segítsen a létesítmény fenntartását kifizetni.

Hende egy tegnap tartott sajtótájékoztatón elmondta, 

hogy míg korábban 100 millió forintjába volt a szombathelyi önkormányzatnak a stadion üzemeltetése, addig most ez 300 milliójába van az államnak.

Vagyis 3x annyi közpénz megy el üzemeltetésre, mint korábban.

Hende tegnap ezzel a kijelentésével éppen saját magát cáfolta meg.

A képviselő azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak az elmúlt két évben egy fillérjébe sem volt a létesítmény üzemeltetése. Ez azért így nem teljesen igaz, mivel a stadion használatra címkézve a Szombathelyi Haladás, vagyis a labdarúgók 37 és fél millió forintot kaptak 2019-ben és 2020-ban is.

Egy korábbi cikkünk számításai alapján azonban ez a 337 és fél millió forint is csupán arra elég, hogy a Sportkomplexumot üzemeltetni lehessen, arra azonban már nem, hogy felújítási alapot is képezzenek belőlle. Pedig a 15 milliárd 600 millió forint közpénzből felhúzott létesítményre előbb-utóbb költeni kell majd.

Az ellenzék már az új stadion építése előtt rámutatott, hogy nincsen üzemeltetője a létesítménynek, ebből pedig baj lesz. A külföldi példa ugyanis az, hogy az építési közbeszerzéssel együtt, kiírják az üzemeltetésre is a közbeszerzést. Az azt elnyerő cég aztán folyamatosan egyeztet a kivitelezővel ez épület energetikai kialakításától kezdve minden olyan egyéb funikcióról, ami majd az üzemeltetést olcsóbbá és hatékonyabbá teszi. Szombathelyen ez elmaradt, így maradt az üzemeltető az a cég, vagyis a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.,  amit csupán az építés lebonyolítására hoztak létre. 

Pedig idő lett volna ennek előkészítésére, hiszen a céget már jóval ez építés megkezdése előtt létrehozták. Ugyan a tervezés csak 2014 novemberében, a régi épület bontása pedig még később, 2016 februárjában kezdődött meg, a cég már 2014 januárjában megalakult. Ügyvezetője a Fidesz-KDNP mostani frakcióvezetője, Illés Károly volt. 

Illés Károly 2014. január 10. és 2014. szeptember 30.  között volt a Haladás Sportkomplexum építését felügyelő cég ügyvezetője 

havi bruttó 1 millió 500 ezer forintos fizetésért, aki összesen 13 és fél millió forintot tett így zsebre.

Az őt váltó ügyvezetők ennek az összegnek a töredékéért, havi bruttó 600 ezer forintért látták el a feladatot. 

Szólj hozzá!

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.