300 millió forintot kap a kormánytól a Haladás VSE

Farkas Bazsi 2020-02-14 18:50:00
Bubu bácsi elintézte.

Közel 300 millió forinttal támogatja idén is a kormány a szombathelyi Haladás VSE-t - írta vélhetően boldogan Facebook-oldalára Hende Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője. 

Ennél egy kicsit bőbeszédűbb volt Szabó Tünde államtitkár, aki egyébként szintén a Facebookon posztolt. Szabó azt írja:

Meg kell őriznünk a magyar sport patinás egyesületeit, éppen ezért Hende Csaba országgyűlési képviselőtársammal egyetemben üdvözöljük, hogy a magyar kormány a több mint száz éves hagyományra visszatekintő szombathelyi Haladás VSE Sportkomplexumának működtetéséhez központi költségvetési támogatás biztosításáról döntött. Fontos, hogy megtartsuk értékeinket és Szombathely valamint a nyugati régió egyik legrégebbi sportegyesülete zavartalan működése biztosított legyen.


Ez most azt jelenti, hogy a 2020-as évben is biztosítva van a Haladás Sportkomplexum működése. Vagyis a Haladás VSE-nek adott 300 millió forint indirekt módon folyik be a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-be. 

Ez az összeg azonban nem fedezi a focisták bérleti díját, a stadion bérlését továbbra is saját zsebből kell fedeznie a Szombathelyi Haladásnak. A legutóbbi szurkolói ankéton Séllei Árpád ügyvezető ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az évi 75 millió forintos bérleti díjat már nem sokáig fogja tudni kigazdálkodni az egyesület. 


 

Szólj hozzá!

Megújulnak Győr ikonikus távhő-kéményei

20 év után, idén lett aktuális a tervezett rekonstrukció.  

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.

Elhagyta a rendszámát majd egy másik autóéval trükközött egy vasi nő

Nem jött be a James Bond húzás, bíróság elé kell állnia. 

A Bajnokok Ligája igazi pénzgyár – és nem csak a csapatok járnak jól

Szeptember 16-án elrajtolt a 2025/26-os Bajnokok Ligája, amely idén sem csak a pályán ígér izgalmakat: az UEFA a szezonban több mint 5,2 milliárd eurós bevétellel számol. Ebből önmagában a BL hoz 3,9 milliárdot – többet, mint sok európai ország teljes éves költségvetése.

Sebbel-lobbal hívott össze rendkívüli parlamenti ülést Semjén Zsolt

Újra, megint, ismét meg kell hosszabbítani a háborús veszélyhelyzetet. Majdnem lemaradtunk róla. 

Látogatási tilalom lépett életbe a győri kórház ápolási osztályán

Az akut légúti tünetekkel járó megbetegedések számának emelkedése indokolta a döntést.

Orbán Viktor az idősek világnapján jelentette be, hogy idén is lesz kiegészítő nyugdíjemelés

Novemberben érkezhet a korrekció, miközben a hanyatló nyugaton állítólag a pénzhiány miatt szívják a fogukat. Korszakos bejelentés, közpénzből. 

Jövőre is lesz Spartan Race Szombathelyen!

Ráadásul éjszakai futamot rendeznek.

Kamaratárlattal tisztelegnek Tomka Péter előtt Győrben

A neves régész életművét a Borsos Miklós Időszaki Kiállítótérben lehet megtekinteni. 

Celldömölkön tart ma fórumot Magyar Péter

Továbbra is tart a 80 nap alatt Magyarország körül program.