Elsőfokú riasztást adtak ki a zivatarok miatt Vas és Győr-Moson-Sopron megyékre

Fehér Buda 2021-04-12 16:06:48
Még jeget is hozhatnak a felhők.

Elsőfokú, azaz citromságra riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a közeledő zivatarok miatt Vas és Győr-Moson-Sopron megyékre. Mint írják, a délutáni órákban északnyugat felől egy hidegfront érkezik, melynek hatására egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél és megerősödik, azonban az Észak-Dunántúlon, elsősorban az északnyugati, nyugati megyékben és a Bakony térségében viharos, helyenként 70-80 km/h-t is elérő széllökésekre lehet számítani (az éjszakai órákban is).

Kedden napközben tovább erősödik a légmozgás, a Dunántúlon, majd délutántól északkeleten is nagy területen kísérhetik viharos lökések az északi, északnyugati irányú szelet. Kiemelten az Alpokalján, a Bakonyban, illetve a Balaton térségében a legerősebb széllökések elérhetik, sőt kicsivel akár meg is haladhatják a 90 km/h-t. Kedd este némileg veszít erejéből a légmozgás, de erős, néhol viharos lökések továbbra is előfordulhatnak.

Kedd éjfélig az ország döntő részén várható jelentős (> 5 mm) csapadék. Legkésőbb (az északkeleti csücsökben csak kedden délután eredhet el az eső) Szabolcs megyébe érkezik meg a csapadék, így ott a nagyobb mennyiség inkább kedd estétől várható. Kedd éjfélig a Dunántúl nagy részén, illetve a Dél-Alföldön területi átlagban többnyire 10-20 mm, a főváros tágabb térségében, az Észak-Alföldön és az Északi-középhegység térségében 20-30 mm csapadék várható, de lokálisan ennél több is hullhat.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.